21.4 C
Budapest
2021. szeptember 24. péntek

A járvány miatti mélypont után magához tért az üzleti bizalom

Az MKIK GVI vállalati felmérésében 350 cégvezető véleményét kérdezték vállalkozásuk üzleti helyzetéről és kilátásairól. A júliusi negyedéves konjunktúramutató 32 pontos értéke lényegében elérte a koronavírus-járványt közvetlenül megelőző időszak, 2020. januári 33 pontos szintjét.

A közleményükben rámutattak arra, hogy a 2010-ben megkezdett felmérés történetében kizárólag 2020 áprilisában és júliusában fordult elő, hogy negatív tartományba került a mutató. Majd 2020 októberében ismét pozitív tartományban volt, az emelkedés – bár csökkenő ütemben – 2021-ben is folytatódott.

Hangsúlyozták, hogy a 2020. áprilisi eredményeket nagymértékben befolyásolták a koronavírus-járványra és az ezzel összefüggő gazdasági leállásra vonatkozó első benyomások, tapasztalatok, a júliusi és az októberi adatok pedig már a kijárási korlátozások feloldását követő újraindulással kapcsolatos tapasztalatokat is mutatták. A negyedéves bizonytalansági mutató értéke továbbra is 38 ponton áll, áprilishoz képest nem változott.

A negyedéves konjunktúramutató a feldolgozóipari vállalkozásoknál a legmagasabb, 35 pont, a kereskedelemben 34 pont, az építőipari cégek körében 33 pont, míg az egyéb gazdasági szolgáltatást nyújtó cégek körében 27 ponttal a legalacsonyabb – közölte az MTI-vel a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet.

The post A járvány miatti mélypont után magához tért az üzleti bizalom first appeared on 24.hu.

Friss Hírek