21.4 C
Budapest
2021. szeptember 24. péntek

Kovács Sarolta bronzérmes öttusában

Nagyszerű versenyben a harmadik helyet szerezte meg női öttusában Kovács Sarolta, a brit Kate French és a címvédő litván Laura Asadauskaite mögött.

Kovács – akin tavasszal térdműtétet hajtottak végre, az operáció után pedig olyan komplikációk léptek fel, hogy kérdéses volt, hogy el tud-e indulni az olimpián – az első számban, a körvívásban 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt, ezzel a hatodik helyen állt. Azt így értékelte akkor az MTI tudósítása szerint: “Nem volt rossz vívás, de nem is kiemelkedően jó. Maradt benne néhány tus, de ez általában így van. Schleu élete vívását mutatta be, pedig elvileg ez a lyukas száma, őt leszámítva viszont nagyon szoros a mezőny. Szerencsére a sérült térdem egyáltalán nem zavart”. Azt mondta, a legjobb hatban, azaz pontszerző helyen szeretne végezni.

A következő számban, úszásban összesítésben a negyedik lett, ezzel megtartva a versenyben a hatodik helyét (a másik magyar versenyzővel, Gulyás Michelle-lel holtversenyben).

A bónuszvívás jött, egy pontot szerzett ezen Kovács.

A lovaglás a másik magyarnak, Gulyás Michellenek nem sikerült, Kovács viszont jól jött ki belőle, mindössze egy verőhibával feljött a harmadik helyre (a toronymagasan első német Schleu elszállt ebben a számban).

A lövészettel kombinált futásban Kovács az orosz Juliana Batasova után 11 másodperces, a dél-koreai Kim Sze Hi mögött csupán egyetlen másodperces hátrányban kezdte. A dél-koreai hamar kiesett az élbolyból, az oroszt is megelőzte Kovács, de közben a futásban hatalmas iramot diktáló és jól is lövő brit Kate French elment mellette.

Kovács sokáig tudta tartani a második helyet, a jól futó olasz Soterót jobb lövésekkel tartotta maga mögött.

Aztán a semmiből felbukkanva, óriási hátrányt ledolgozva lehagyta őt a címvédő litván Laura Asadauskaite. Kovács vele nem tudta tartani a lépést, de a harmadik helyet megőrizte. Gulyás Michelle a 12. lett.

Kovács a 2012-es londoni olimpián 33., Rióban 2016-ban 16. volt. 2016-ban világbajnokságot nyert egyéniben, 2011-ben vb-ezüstérmes volt. A magyar öttusasport 23. olimpiai érmét nyerte.

Tokióban így áll jelenleg a magyar csapat: 5 arany, 7 ezüst, 4 bronz

Friss Hírek